Rendben, bevallom, sosem voltam a bombázó alkat. Nem volt fenekem, se nagy mellem, se gyönyörű, tengerkék szemem. Nem volt tejfölszőke hajam se. Nem szerettem rövid szoknyákban járni, sem pánt nélküli fölsőben. Jobb szerettem a pólóimat és a szűk farmernadrágomat. Utáltam a balerina cipőt, inkább Converse-t hordtam vagy melegben szandált. Ez lennék én.
Elkezdődött az év 3 napja. Ismét beültük az osztályterem fapadjaiba, hogy június tizenötödikén felálljunk onnan és elrohanjunk a nyárba. Nekem már ez a három nap is elég zűrös volt: Lia és Kelly folyton együtt vannak. Teljesen kiszorítva éreztem magam, mintha pajzsot húztak volna maguk köré, amely a külvilágban hagy engem. Feléjük tartottam az iskolaudvaron.
- Sziasztok!- köszöntem oda félénken.
- Uh... szia.-Lián látszódott az utálat a szemében.
- Miről beszéltetek?
- Semmiről.- Lia eltakarta a száját, majd kuncogni kezdett. Kelly is eltakarta a száját, nehogy kifakadjon rajta a hisztérikus nevetése.
- Figyelj, elegem van! Egész héten valahányszor odamegyek hozzátok, csak röhögtök rajtam.
- Hé nyugi, szállj le rólunk.
- Fulladj meg!- elrohantam az udvar másik feléhez, majd levágtam magam a padra. A fiúkra szegeztem könnytől csillogó szemem. Valamin nevettek, de nagyon, majdnem sírtak. Ez egy kisebb mosolyt húzott a számra, majd elgondolkoztam. Miért kéne nekem lánybarátnő? Egy fiúval is jól kijönnék.
